Istenérvek cáfolatai
Cikkek
Istenérvek cáfolatai
Az ontológiai istenérv, A kozmológiai istenérv, A természeti törvények érve, A megtervezettség érve, Morális érvek Isten létezése mellett, Az igazságtalanság ellentételezésének érve, Pascal fogadása, Az „első mozgató"-érv, Lehetségesség és szükségszerűség, A csodákra hivatkozó érv, A moralitás-érv...
Michael Shermer: Mit mondanak az istenérvek a hitről?
Egy Istenről szóló nyilvános vitán vettem részt a kaliforniai Chatsworth-beli San Fernando-völgy északnyugati részén található Rocky Peak templomában 1998. november 15-én. A vita tárgyát a „Létezik-e Isten? Milyen irányba mutatnak a bizonyítékok?" című téma képezte, vitapartnerem pedig Dr. Doug Geivett volt, a Talbot School of Theology filozófiaprofesszora, aki egyben A gonosz és Isten létének bizonyítéka, valamint A csodák védelmében című könyvek szerzője is.
Szalai Miklós: Swinburne istenérvei
A XX. században nehéz sors jutott osztályrészül a theologia naturalis-nak. A kontinensen a protestáns teológia barthi fordulata, valamint a keresztény gondolkodásnak az exisztencializmussal, a fenomenológiával és a marxizmussal folytatott párbeszéde, az angolszász országokban pedig az egy időre uralkodó ortodoxiává lett logikai pozitivizmus szigorú metafizikaellenes attitűdje szorította háttérbe.
Michael Macrone: Az istenérvekről...
Jól ismert Arisztotelész „első mozgatójának" alapgondolata. Mindent, ami történik, valami más okoz. Gondoljunk például a heves esőkre, amelyek vízzel árasztják el pincénket. Mi okozza az esőt? A nedvesség. De mi vezet ilyen erős nedvességhez? Az ok-okozati lánc így folytatható tovább. Minden, ami okoz valamit, maga is valami másnak az okozata, és az okoknak ezt a láncolatát addig követhetjük, ameddig csak akarjuk. De előbb vagy utóbb mindig rábukkanunk arra az első okra, amely okoz valamit, de őt magát nem okozza semmi. Ezt az ősokot nevezi Arisztotelész az első mozgatónak.
|
Tudnivalók |
Az oldal 2009. óta nem frissül, de a tartalom továbbra is elérhető. Egyes cikkeket a vallásos emberek sértőnek találhatnak.
|
Albumok |
|
|