Cáfolat: (Kant, 1781) Mivel az elképzelhetô legtökéletesebb lény meghatározása e lény létét már elôfeltételezi (azaz az a legtökéletesebb, amelyik tökéletes és létezik), az a kijelentés, hogy létezik ilyen lény, tulajdonképpen csak a definíció megismétlése. Máskülönben nem szükségszerűen volna hamis az érv által megkövetelt ellentmondás.
(Gaunilo, XI.sz.) Az ontológiai "bizonyítékkal" csaknem mindennek a létezését lehet "bizonyítani". Pl. A tökéletes sziget minden elképzelhetô gyönyör szigete, amely szebb minden más, általunk ismert szigetnél. Mivel el tudunk képzelni ilyesmit, kell, hogy legyen róla fogalmunk; de ha nem létezne, akkor tudnánk egy tökéletesebb, azaz létezô szigetet elképzelni, tehát a tökéletes szigetnek léteznie kell... (Forrás: Michael Macrone: Heuréka!)

A kozmológiai istenérv
Belátható, hogy mindennek, amit a világban látunk, oka van, és ahogyan hátrább és hátrább haladunk az okok láncolatában, egyszercsak el kell jutnunk a legelső okhoz -- ez az Első Ok --, s ennek az Isten nevet adjuk.

Cáfolat: (Russel, Szilágyi András fordítása) Ennek az érvnek, azt hiszem, manapság nincs igazán nagy súlya, mert először is az "ok" ma már nem az, ami hajdan volt. A filozófusok és a tudomány emberei behatóan foglalkoztak a dolgok okaival, s ma már a fogalom egyáltalán nem hordoz olyasfajta életszerűséget, mint régen. Azonkívül könnyű látni, hogy az az érvelés, mely szerint lennie kell egy Első Oknak, nem lehet érvényes. Kamaszkoromban, amikor igen komolyan töprengtem ezeken a kérdéseken, sokáig magam is elfogadtam az Első Ok érvét, mígnem egy napon John Stuart Mill önéletrajzát olvasva a következő mondatra bukkantam: "Apám azt tanította nekem, hogy arra a kérdésre: 'Ki teremtett engem?', nem lehet válaszolni, mert azonnal újabb kérdés következik belőle: 'Ki teremtette Istent?'". Ez az egészen egyszerű mondat egy csapásra világossá tette előttem az Első Mozgató érvének hamisságát. Ha mindennek oka kell legyen, akkor Istennek is oka kell legyen. Ha létezhet bármi, aminek nincs oka, az a valami éppúgy lehet a világ, mint Isten, az érvelés tehát nem lehet érvényes. Valójában ugyanolyan természetű, mint az a hindu nézet, mely szerint a világ egy elefánton áll, az elefánt pedig egy teknősbékán; s amikor megkérdezik a hindut: "És min áll a teknősbéka?", azt feleli: "Inkább váltsunk témát." Az Első Ok érve sem ér többet. Nincs rá ok, hogy a világ ne jöhetett volna létre ok nélkül; másfelől arra sincsen ok, hogy miért ne létezhetne öröktől fogva. Nincs rá ok, hogy feltételezzük, hogy a világnak egyáltalán volt kezdete. Az az elképzelés, hogy minden dolognak kezdete kell legyen, valójában képzelőerőnk szegénységéről tanúskodik.

(Hawking, 1994) A modern fizikai elméletek bizonyos feltételek között megengedik, hogy az Univerzum megteremtse önmagát. A téma bôvebb tárgyalását lásd Stephen Hawking Az idô rövid története című könyvében.

A természeti törvények érve
Igen népszerű érv volt a XVIII. században, különösen Sir Isaac Newton és kozmogóniája idején. Az emberek megfigyelték, hogy a bolygók a gravitáció törvénye szerint keringenek a Nap körül, s úgy gondolták, hogy Isten parancsára mozognak a bolygók pontosan ezen a módon.

Cáfolat: (Russel, Szilágyi András fordítása) Az a gondolat, mely szerint a természeti törvények léte egy törvényhozó létezését teszi szükségessé, voltaképpen a természeti és az emberi törvények fogalmának összekeveréséből adódik. Az emberi törvények felszólítások, amelyek azt parancsolják, hogy viselkedjünk egy bizonyos módon; de vagy betartjuk őket, vagy nem. A természeti törvények azonban pusztán leírásai annak, ahogyan a dolgok valójában viselkednek, s mivel pusztán a valóságos viselkedés leírásai, nem mondhatjuk azt, hogy kell lennie valakinek, aki erre a viselkedésre utasította őket. Ugyanis ha ezt feltételezzük, akkor azzal a kérdéssel kell szembenéznünk: "Miért éppen ezeket a természeti törvényeket alkotta Isten, miért nem másokat?" Ha erre azt feleljük, hogy egyszerűen a saját kedve szerint alkotta őket, minden különösebb ok nélkül, akkor azt találjuk, hogy van valami, ami nem engedelmeskedik törvényeknek, így a természeti törvények láncolata megszakad. Ha azt mondjuk, amit némely ortodoxabb teológus mond, hogy Istennek minden törvény esetében megvan az oka arra, hogy éppen azt a törvényt hozza, és nem mást -- az ok természetesen az, hogy a lehető legjobb világot teremtse (noha ezt a világ láttán nem gondolnánk) -- ha tehát volt ok az Isten által adott törvényekre, akkor Istennek magának is bizonyos törvényeknek kellett alávetnie magát, s ily módon nem jutottunk előbbre azzal, hogy bevezettük Istent, mint közvetítőt. Van egy törvényünk, amely az isteni rendelkezéseken kívül áll, azok fölött áll, így Isten nem felel meg céljainknak, hiszen nem ő a végső törvényhozó.

A megtervezettség érve
A világon minden úgy van megalkotva, hogy élhessünk ebben a világban, és ha a világ csak egy egészen picit más volna, akkor már nem élhetnénk benne.

Cáfolat: (Russel, Szilágyi András fordítása) Darwin óta sokkal jobban értjük, miért és hogyan alkalmazkodtak az élőlények környezetükhöz. Nem környezetüket alkották olyanná, hogy megfelelő legyen számukra, hanem ők idomultak környezetükhöz, s ez az adaptáció alapja. Ha szemügyre vesszük a megtervezettség érvét, igazából bámulatos, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy ez a világ, a benne levő összes dologgal és minden hibájával együtt, a legjobb, amit évmilliók alatt egy mindenható és mindentudó hatalom megteremthetett. Ezt nem tudom elhinni. Gondolják Önök, hogy ha mindenhatóak és mindentudóak lennének, s évmilliókat kapnának világuk tökéletesítéséhez, semmi jobbal nem tudnának előállni, mint a Ku Klux Klan és a fasiszták? Továbbá, ha elfogadjuk a tudomány alapvető törvényeit, akkor fel kell tételeznünk, hogy az emberi élet, és általában a földi élet szükségképpen ki fog halni; ez a Naprendszer pusztulásának egyik állomása lesz. A Naprendszer életének csak egy bizonyos szakaszában vannak meg azok a hőmérsékleti és egyéb feltételek, amelyek lehetővé teszik a protoplazma létezését, s voltaképpen az élet csak a Naprendszer fennállásának egy rövid szakaszában létezhet. A Hold mutatja, mivé fog válni egy napon a Föld -- hideg, élettelen kődarabbá.

Morális érvek Isten létezése mellett
(Kant) Világon nem volna jó és rossz, ha nem lenne Isten.

Cáfolat: (Russel, Szilágyi András fordítása) Hadd ne foglalkozzam most azzal, van-e különbség jó és rossz között, vagy nincs -- ez más kérdés. Inkább a következőt vetném fel: Ha biztosak vagyunk benne, hogy van különbség jó és rossz között, akkor rögtön meg kell kérdeznünk: ez a különbség Isten rendelkezésére jött létre, vagy nem? Ha Isten rendelkezésére jött létre, akkor Isten számára nincs különbség jó és rossz között, s ez esetben nincs értelme azt mondani, hogy Isten jó. Ha azt mondjuk, amit a teológusok, hogy Isten jó, akkor ez szükségképpen azt jelenti, hogy a jónak és a rossznak van valamiféle Isten rendelkezésétől független szerepe is, hiszen Isten rendelkezései jók, nem pedig rosszak; függetlenül attól a ténytől, hogy minden Isten alkotása. Ez pedig mindenképpen azt jelenti, hogy a jó és a rossz nem csupán Isten által jött létre, hanem lényegük szerint valamiféleképpen megelőzik logikailag Istent.

Az igazságtalanság ellentételezésének érve
Isten létezésére azért van szükség, hogy igazságot hozzon a világba.

Cáfolat: (Russel, Szilágyi András fordítása) Világegyetem általunk ismert részében nagymértékű igazságtalanság áll fenn; a jók gyakorta szenvednek, a gonoszak pedig élnek és virulnak, s sokszor nem is tudjuk, melyik arcpirítóbb. Ha viszont a Világegyetem egésze igazságos, akkor fel kell tételeznünk egy túlvilági életet, amely kárpótol a földi szenvedésekért és helyreállítja az egyensúlyt. Azt mondják tehát az ily módon érvelők: kell lennie egy istennek, és kell lennie mennyországnak és pokolnak is, hogy hosszú távon igazság legyen. Ez igen különös érvelés. Ha tudományos szempontból néznénk a dolgot, így okoskodnánk: "Végül is csak ezt a világot ismerem. Nem tudok semmit a Világegyetem többi részéről, de -- már amennyire lehet bármit is mondani valószínűségi alapon -- ez a világ bizonyára jó mintavételnek tekinthető, s ha itt igazságtalanság van, akkor minden esély megvan rá, hogy máshol is igazságtalanság van". Ha kapunk egy láda narancsot, s kinyitva a ládát azt látjuk, hogy a felső rétegben lévő narancsok megromlottak, akkor nem azt mondjuk: "Az alatta lévőknek jóknak kell lenniük, hogy helyreálljon az egyensúly", hanem azt: "Valószínűleg az egész láda egy romlott szállítmányból származik"; és ez az, amit egy tudósember is mondana a Világegyetemmel kapcsolatban. Így érvelne: "Ebben a világban nagymértékű igazságtalanságot találunk, s ez kellő alapot jelent annak feltételezésére, hogy a világot nem az igazság kormányozza; ennek következtében mint morális érv, inkább Isten létezése ellen szól, semmint mellette".

Pascal fogadása
Blaise Pascal a 17. században azt állította, hogy annak a kérdésnek, hogy az ember hisz-e Istenben vagy sem, ugyanaz az eredménye, mint egy fogadásnak. Ha Isten létezik, tehát igaza van a Szentírásnak, akkor a hit örök üdvösséghez segíti az embert halála után. Ha azonban Isten mégsem létezik, akkor is a behatárolt élet korlátozott számú örömeit vesztheti el istenhite által. Még ha úgy is gondoljuk, hogy Isten létezésének valószínűsége a nullához közelít, akkor is okosabb, ha belemegyünk a játékba: matematikai szempontból a végtelen minden véges százaléka is még mindig végtelen. Tehát az értelem arra kötelez minket, hogy hinnünk kell Istenben.

Cáfolat: A pascali logika szerint az egyetlen értelmes dolog az volna, ha az ember bármiféle ígéretre, amely az örök boldogsággal kecsegtet, ráhagyatkozna akár vallási, akár egyéb okokból, mert a siker reménye nagyobb a nullánál. Pascal fogadásának az a bökkenôje, hogy sok mindent, amit bizonyítani szeretne, eleve adottnak kell feltételeznünk. Például ha létezik Isten, akkor végtelen, mindentudó, mindenható lény, és a Biblia tulajdonképpeni szerzôje. De emellett természetesen még számos más lehetôség is van - például, hogy bár Isten létezik, de az egyes ember magatartása nemigen érdekli, vagy - és ez Pascalt még inkább zavarva hozná - hogy Isten létezik ugyan, de nem végtelen lény. (Forrás: Michael Macrone: Heuréka!)

Az „első mozgató"-érv.
Ez az „első útja" annak, ahogy Aquinói Szent Tamás, a híres katolikus teológus és filozófus Isten létezését bizonyítja Summa The-ologica címu nagyszabású munkájában. A világmindenségben minden mozgásban van. Semmi sem képes mozgásban lenni anélkül, hogy valami tole különbözo mozgatná azt. Ez utóbbit azonban újfent mozgatnia kell másvalaminek, és így tovább. Ám ez nem folytatódhat a végtelenségig, „szükséges tehát eljutnunk egy elso mozgatóhoz, amelyet semmi sem mozgat: s ezen mindenki Istent érti".

Cáfolat: A világmindenség minden, ami van, volt és valaha is lesz. Ezért Isten vagy része a világmindenségnek, vagy ő maga a világmindenség. Bármelyik esetben a ketto közül Isten maga is egy mozgatót igényelne, így aztán az első mozgatóhoz való visszanyúlás egy Istent mozgató ágens után kiált. Ha Istennek nincs szüksége mozgatóra, akkor nyilvánvalóan nem minden dolog igényel mozgatót a világmindenségben. Elképzelhető, hogy az univerzum létrejöttének kezdete volt az, ami a saját első mozgatójaként működött. (Forrás: Alister McGrath: Tudomány és vallás)

Lehetségesség és szükségszerűség.
Aquinói Szent Tamás érvelésének „harmadik útja" szerint a természetben a dolgok számára lehetséges, hogy létezzenek, avagy, hogy ne létezzenek. Ám nem tartózkodhat minden dolog a lehetséges birodalmában, ugyanis akkor elofordulhatna, hogy semmi ne létezzen. Ha pedig ez valaha is elofordult volna, akkor a világmindenség soha sem jöhetett volna létre. „Szükséges tehát föltennünk valamit, ami önmaga által szükségszerű, ami szükségszeruségét nem egy másik októl nyeri, hanem ami oka a többi szükségszeruségének; ezt mindenki Istennek mondja."

Cáfolat: Vajon miért nem ugyanilyen plauzibilis az a gondolat, hogy Isten - akárcsak az univerzum - lehetséges, de nem szükségszerű? Avagy, amint azt Stephen Hawking könyveiben és eloadásaiban szívesen föltett kérdései megfogalmazzák: „Miért veszteget az univerzum idot arra, hogy egyáltalán létezzen? Miért kell inkább léteznie valaminek, mint a semminek?" A választ senki sem tudja. Tökéletesen lehetséges, hogy az univerzumnak - Istent is beleértve - egyáltalán nem kellett volna megszületnie. Jelen esetben az okozza a problémát, hogy az emberi elme képtelen megbirkózni a semmivel (a szó általános értelmében), így azután a fönti érv azon fogalom hatáskörébe esik, amelyet Martin Gardner „rejtélyes rejtély" néven emleget - tárgya nem csupán ismeretlen, de megismerhetetlen is elménk számára. Az evolúció kellő koponyaméretet biztosított számunkra a hasonlóan mélyreható kérdések fölvetéséhez, ám nem elég nagyot ahhoz, hogy meg is tudjuk válaszolni oket. Az előbbi érv nem használható sem Isten létezése mellett, sem pedig Isten létezése ellen. (Forrás: Alister McGrath: Tudomány és vallás)

A csodákra hivatkozó érv.
A Bibliában megjelenített csodák, ahogy a modern idők hasonló jelenségei, nem magyarázhatók a tudomány vagy a természet törvényeivel, ennélfogva eloidézésükhöz valamely magasabb rendu hatalom szükségeltetik, aki nem más, mint Isten. C. S. Lewis úgy definiálja a csodát, mint a „természetfölötti ero összeütközését a Természettel", s ténylegesen beletörodik annak igazságába, miszerint „hacsak nem létezik valami más is a Természeten felül, amit ťtermészetfelettinekŤ hívhatnánk, akkor csodák sem létezhetnének".

Cáfolat: A csoda - ahogy azt Sidney Harris rajzfilmje is oly remekül ábrázolja, benne egy természettudóssal, aki egyenletek hömpölygo áradatának kellos közepébe az „és akkor itt egy csoda történik" kifejezést toldja be -valójában csupán egy elnevezés mindarra, amit képtelenek vagyunk megmagyarázni. Ez az az érv, amely a „fehér foltokból kirajzolódó Isten" fogalmát körvonalazza, csakhogy mihelyst adódik egy magyarázat, ami képessé tesz a fehér folt kiszínezésére, a jelenség is megszunik csodának lenni. Amennyiben a vízen sétáló Jézusról kiderül, hogy mindössze egy délibáb, vagy a föllelkesült térítok kissé elrugaszkodott történetéről van szó, a jelenség nem minősül csodának többé. Mindezen felül, hogyan tudnánk valaha is „bizonyítani" egy csoda létezését? Meglehetosen valószínűtlen vállalkozásnak tunik bebizonyítani, hogy Jézus egy ideig szüneteltette mindazon természeti törvények muködését, amelyek a víz felületi feszültségét meghatározzák (vagy a gravitációt, vagy bármi egyebet). A csoda feladata, hogy vallási áhítattal töltse el a hívő embert. Az ember a csodát nem bizonyítja, hanem hisz benne, hite meggyőződésből táplálkozik, és pontosan ez az a mód, ahogy a hívonek a valláshoz viszonyulnia kell. (Forrás: Alister McGrath: Tudomány és vallás)

A moralitás-érv.
Az ember morális lény, az állatok pedig nem azok. Honnan származik ez a morális indíttatás? Forrása a végső morális létező - Isten. Nélküle, a felsőrendű morális hatalom nélkül ugyanis minden előtt megnyílik az út, és semmi okunk sem marad a morális életvitelre.

Cáfolat: A morál evolúciójával kapcsolatban lásd pl.:
Etika és vallás
Vallás és biológia