Mark Twain a vallásról

A keresztrefeszítés.

A tegnapi szentbeszédben volt egy ósdi kitétel — egyike azoknak az ostobaságoknak, melyektől a szószék oly gyakran válik ékesszólóvá: Krisztus életét adta az emberiségért. Van ember a földön, aki ezt megtenné? — Férfiak és nők milliói többet tettek; bátran életüket adták azért, hogy egyetlen egyént megmentsenek a veszélytől — és ezzel az örök kárhozatot kockáztatták, mert úgy siettek mások megmentésére, hogy nem rendezték előbb bűneik számláját Istennel. A hadseregben minden önkéntes felajánlja az életét, hogy megmentse a hazáját vagy a hazája becsületét, és közben kockáztatja, hogy halála után a pokolban köt ki, nem a nagy fehér trónon, amely Krisztus biztos rendeltetési helye volt. Napjaink történetében igen gyakori eset, hogy az emberek eldobják életüket mások érdekében. Nevetséges, hogy az egyház ilyen nagy ügyet csinál az egyetlen példából, amikor semmi lényegeset sem kockáztattak, mert nem volt másról szó, csak néhány óra szenvedésről; hiszen minden lány többet kockáztat ennél, amikor férjhezmegy és ismételten aláveti magát a gyermekszülés valószínű fájdalmának.

A megváltás elméletében semmi ésszerűt nem találok. Ha Krisztus isten volt, akkor úgy elfajult a helyzet, hogy haragja Ádám ellen az idők folyamán fékezhetetlenné vált, és csak élő áldozat csillapíthatta le; így észre sem vette, milyen következetlen, ha Isten halálra ítéli önmagát — öngyilkosságot követ el a keresztfán, és ezzel az eredeti ötlettel letörli, ami az ősi rováson volt. Azt mondják, az Úr útjai mások, mint az emberé. Hát ezt nem vitatom.

Ha Krisztus isten volt, akkor a keresztrefeszítésben nincs méltóság. Egyszerűen nevetséges, mert abban, hogy az Isten elvisel néhány órás szenvedést, nincs semmi hősiesség.

Notesz, 1896

Isteni igazság.

A Természet Bibliája nem mond nekünk semmit a jövő életről, csak a jelenlegiről. Nem ígér túlvilági életet; még halványan sem jelez ilyesmit. Éppúgy nem üzen nekünk semmit, mint a tudós az életben maradt baktériumoknak, amikor egy milliárdot forral halálra egy gyűszűnyi edénykében. A baktériumok biztosan megtalálják benne az üzenetet — ha van szószékük.

A Természet Könyve világosan bebizonyítja, hogy az Isten egy mákszemnyit sem törődik velünk — de egyetlen teremtménnyel sem. Elmondja, hogy a törvényei fájdalmat, szenvedést és bánatot hoznak ránk, de arról nem beszél, azért teszi-e, mert kínunkban gyönyörűséget talál. Nem tudjuk, mi a célja, mert a Könyvből ez nem derül ki. Nem vitás, hogy volt célja, de képtelenek vagyunk felismerni. A tudósnak van célja: de nem a baktériumok gyötrése.

A Gyönyör és Kín Megoszlási Törvénye az igazságérzet teljes hiányát mutatja. A büntetés mértéke nincs arányban a törvényszegés mértékével; ez is az igazságérzék hiányát bizonyítja. Ismertem egy utolsó gazembert, aki gazdagnak született, gazdag maradt, egy napig sem volt beteg, sosem törte csontját, vidám életet élt 80 éves koráig, és fájdalom nélkül, agyvérzésben halt meg. És ismertem egy embert, aki másodéves egyetemista korában kimelegedve beugrott a jéghideg folyóba, hogy megmentsen egy papot a vízbefú-lástól; félig megbénult, 38 évig volt ágyban fekvő beteg, nem tudott beszélni, enni, írni, agyát semmivel sem tudta megnyugtatni — még ez a jótétemény sem jutott neki osztályrészül, csak feküdt, gondolkozott, rágódott és szomorkodott és a halálért esedezett 38 éven át. Egy törvény sem ered igazságérzetből; mind rideg és merev. Ha olyanok a körülmények, hogy egy váratlan jeges fürdőtől 38 évre megbénulhatsz, akkor ez mindenképpen be is következik a fürdőtől — még akkor sem menekedsz meg tőle, ha magát Szűz Máriát mented meg a vizbeugrással.

Notesz, 1898

Isten - javítva.

Ha én alkotnék istent, olyan hajlamokkal ruháznám fel, olyan jellemvonásokkal és tulajdonságokkal, melyek hiányoznak a jelenlegiből (a bibliaiból).

Nem alacsonyodna le annyira, hogy kívánja az ember bókjait, dicséretét, talpnyalását; magasan felette állna annak, hogy követelje őket. Olyan önbecsüléssel ruháznám föl, ami minden jobbfajta emberben megvan.

Nem lenne kereskedő, vállalkozó. Nem vásárolná a fentieket. Nem árusítana és nem kínálgatna eladásra pillanatnyi jótéteményeket vagy az örökkévalóság örömét, azért az árucikkért, amelyet imádatnak hívnak. Olyan méltóságteljesre alkotnám, amilyenek a jobbfajta emberek e tekintetben.

Csak azt a szeretetet értékelné, amelyik az önkéntes kedvességből adódik; nem jótétemények ellenszolgáltatásaként. Az emberi szívben érzett megbánás megszüntetné és megsemmisítené az elkövetett rosszat és bűnt, nem kellene még bűnbocsánatért is imádkozni; nem követelné, kívánná, várná el az embertől senki.

Bibliájában nem lenne halálos bűn. Elismerné, hogy ő a teremtője és alkotója a bűnnek; ő a teremtője és alkotója az eszköznek, a lehetőségnek, amellyel elkövetik a bűnt; és az egész felelősséggel azt terhelné, akire jog szerint tartozik: önmagát, az egyetlen bűnöst.

Isten nem lenne féltékeny — ez olyan alacsony gondolkodásra vall, hogy még az emberek is megvetik egymást érte.

Nem hencegne.

Nem terjesztené, hogy mennyire csodálja önmagát; méltóságával összeférhetetlennek tartaná, hogy önmaga dicséretét zengje.

Szívében nem lenne bosszúvágy; s akkor ajkáról sem hangzanék el ilyesmi.

Pokol sem lenne — eltekintve attól, amelyben a bölcsőtől a koporsóig élünk.

Nem lenne olyanfajta mennyország, amilyen a világ bibliáiban van leírva.

Az örökkévalóság egy részében megpróbálhatná megbocsátani önmagának, hogy az embert boldogtalanná tette, pedig ezzel az erővel tehette volna boldoggá is, a többi időt pedig csillagászati stúdiumokra fordíthatná.

Notesz, 1896

Szegények és gazdagok.

Walesben elment a plébános, hogy behajtsa a papi tizedet.

Azt mondja a farmer felesége:

— Tisztelendő úr, nekem 11 gyerekem van — elviszi az egyiket? Ha elviszi a tizedik disznót, hajlandó elvinni a tizedik gyereket is?

A „dézsma" az emberek élő és egyéb magjának tizedét jelenti? Legyen bár csak az élő állatállomány magjának tizede, elgondolni is sok, mekkora teher ez a szegény emberen. Olyan űr marad utána, mintha egyik családtagját vitték volna el. Tegyük fel, hogy az Űr ezt az adót a gazdagok jövedelmére vetette volna ki. Meddig maradt volna érvényben? Egy hétig? Képzeljük el a gazdag Kegyes Britet, amint 10 000 vagy 800 000 dollárt fizet az egyháznak nyikkanás nélkül, pokoli patália nélkül. Kár, hogy az Űr nem kizárólag a gazdagokat adóztatta meg. Én megtenném. No persze, tudta, hogy a gazdagot úgysem lehet rászorítani a fizetésre, de a szegényt igen. Minden brutalitása, ostobasága és küiöncsége mellett annak az öreg héber istennek kitűnő üzleti érzéke volt. Mindig abbahagyta a szakmai szöveget (kegyesség, jóindulat, kedvesség), és azonnal az üzletre tért át, ha sékellel kapcsolatos téma merült fel. A sékelek csörgéséből származó üzleti szenvedélye végigvonul a Könyvön — azon a Könyvön, melynek „minden szavát" Ő ihlette, s melynek eszméi saját eszméi; többek között a tized kivetése a szegények jövedelmére. Sok belső bizonyítékot hallunk eme Könyv „isteni eredeté"-ről. Igen, de ha a belső bizonyítékok érnek valamit, a dézsma nyugodtan a pokolból is eredhetett volna.

Notesz, 1886

Egyházi adó.

Az első vasárnap elmentem a templomba, és kedden jött az adókivetés: 12 márka az egyház támogatására. Azóta nem mentem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen áron tegyek szert vallásos oktatásra. Itt csak a gazdagok üdvözülhetnek.

Notesz, 1892

Mr. Rockefeller hittanórái

Az amerikai nemzet egyik állandó szórakozása mostanság az ifj. John D. Rockefeller hitoktatási kalandja a teológiával. Az ifjú Rockefeller minden vasárnap bibliát magyaráz hallgatóinak. Másnap aztán a lapok és az Associated Press (amerikai hírügynökség - Szerk.) szerteviszik a magyarázatait az egész kontinensen, és mindenki nevet. Az egész nemzet nevet, de ártatlan ostobaságában nem is sejti, hogy önmagát neveti ki. Pedig ezt teszi.

Az ifjú Rockefeller, aki úgy harmincöt esztendős lehet, nyílt, egyszerű, komoly, őszinte, becsületes, jóindulatú, mindennapi ember, akiből az eredetiségnek még a legcsekélyebb nyoma is hiányzik. S ha a tulajdon szellemi értékeire kellene támaszkodnia, s nem állana mögötte az apja pénze, bibliamagyarázatai alighanem süket fülekre lelnének, s a közönség meg sem hallgatná őket. Apja azonban a világ leggazdagabb emberének hírében áll, s ez egyszeriben érdekessé és fontossá teszi fiának teológiai tornamutatványait. A világ azt képzeli, hogy az idősb Rockefellernek egy milliárdja van. Két és fél millió után fizeti az adót. Egyébiránt buzgó, de tanulatlan keresztény, aki hosszú évek óta elöljárója egy vasárnapi iskolának az Ohió-beli Clevelandben. Hosszú évek óta önmagáról értekezik vasárnapi iskolai hallgatóinak, s elmagyarázza nekik, hogyan szerezte a dollárjait; s mind e hosszú éveken által tanítványai elragadtatva hallgatták, és megosztják imádatukat közte és Teremtőjük között — meglehetősen egyenlőtlen arányban. Mr. Rockefeller vasárnapi iskolai beszédeit a távírók szerteviszik az országban, s az egész nemzet mohón olvassa őket, akárcsak fia beszédeit.

Amint mondottam, a nemzet derül az ifjú Rockefeller szentírás-magyarázatain. Mindazonáltal, a nemzetnek tudnia kellene, hogy ezek az elemzések miben sem különböznek azoktól, melyeket vasárnaponként a templomi szószékekről szokott hallani, s amelyeket ősapái hallottak évszázadok során át, miközben soha egyetlen gondolat sem változott bennük — ha egyáltalán akadt egyetlen gondolat valaha is e szentbeszédekben. Az ifjú John módszerei a szószék megszokott módszerei. A rút tényekből levont, s a képzelet által bearanyozott következtetései szakasztott ugyanazok, mint amelyekkel a szószék kereskedik már évszázadok óta. Érveit, melyeket használ, az összes letűnt korok teológusai annyira elnyűtt ék, hogy már ronggyá kopva jutnak az ő kezébe. Bizonyításai ugyanazok az ásatag bizonyítások, amelyeket a szószék a letűnt századok ósdi szószékeitől vesz kölcsön.

Az ifjú John maga sohasem tanulmányozta a hittételeket; soha hittételt még meg nem vizsgált, ha csak azért nem, hogy azokhoz a nézetekhez igazítsa, melyeket másodkézből, tanítóitól kapott. Előadásai csak annyira eredetiek és hasznosak, mint bármely más teológuséi, magától a római pápától kezdve. A nemzet jót mulat azon, ahogy az ifjú John mélyenszántó és ügyetlen magyarázatokba bocsátkozik József jellemét és viselkedését illetően, holott pedig a nemzet a szószékről mindig is hasonlóan ügyetlen és ostoba magyarázatokat hallott József jelleméről és cselekedeteiről, s a nemzet jól tenné, ha meggondolná, hogy amikor az ifjú John rovására mulat, önmagát neveti ki. Jól tenné a nemzet, ha meggondolná, hogy John semmi újat nem csinál, amikor tisztára mossa Józsefet. Pontosan ugyanazzal a kefével és ugyanazzal a szappannal mossa tisztára, amely oly nevetségessé tette Józsefet az elmúlt századokban.

Én sok éve ismerem és kedvelem az ifjú Johnt, s már régóta hiszem, hogy neki csakugyan a szószéken van a helye. Biztosra veszem, hogy az agyában pislákóló szikra ott igazi izzó parázsnak számítana — de úgy nézem, neki azt kell tennie, amit a végzete írt elő: apja örökébe kell lépnie a roppant Standard Oil Corporation vezetőjeként. Legpompásabb teológiai megnyilatkozásainak egyike az a magyarázat volt, amelyet három esztendeje Krisztus azon szavainak értelméhez — az igazi, legmélyebb értelméhez — fűzött, melyekkel Krisztus a gazdag ifjút figyelmeztette, aki minden jóban dúskálva mégis annak a módját kereste, hogyan üdvözülhetne: "Add el mindenedet, s oszd szét a szegények között." Az ifjú John ezt ekképpen magyarázta:

— Bármi állja is utatokat az üdvözülésben, mozdítsátok el az akadályt, minden áron. Ha pénz az, osszátok szét a szegények között; ha ingatlan vagyon, adjátok el, s árát juttassátok a szegényeknek; ha katonai becsvágy, lépjetek ki a szolgálatból; ha pedig valamely személy, vagy tárgy, vagy cél után sarkall a vágy, űzzétek el azt, és tiszta szívvel igyekezzetek tovább, az üdvösségteket elérni.

A következtetés nagyon egyszerű. Az ifjú John és apja milliói csak mellékes körülményt jelentenek az ő életükben, de semmiképpen sem akadályt az üdvösségük útjában. Krisztus intő szavai ennélfogva őrájuk nem vonatkoznak. Az egyik lap riportereket küldött hat vagy hét New York-i paphoz, megtudakolni véleményüket erről a kérdésről. A következő eredmény született: egy kivételével valamennyi egyetértett az ifjú Rockefellerrel. Én nem is tudom, mire jutnánk mi a szószék nélkül. Sokkal inkább nélkülözhetnénk akár a napot — vagy a holdat, legalábbis.

Önéletrajz, 1906

(Mark Twain: Emlékek és gondolatok, Gondolat kiadó, 1962.)