Victor Hugo A BIRODALMAK TÁMASZA
Mert élnek ilyenek, így tűrni illik őket.
Szemléljük bosszuság nélkül a létezőket.
E férfi századunk polgára. Valaha
szappan és gyertya volt egyetlen áruja,
most gazdag; rétje van, erdeje s szőllőskertje.
A népet megveti, sandán néz a nemesre.
Portás volt atyja, s így szerinte az se baj,
ha az ember manap nem Montmorency-sarj.
Erényes. Szigorú. S mert van meleg szobája
csikorgó fagyban is, számíthatnak reája
a rend nagy pártja és a józan emberek;
de gyűlöli az észt s a szerelmeseket.
Alamizsnálkodik, telik az uzsorából;
így szól a nemzetek jogáról, haladásról
s szabadságról: — Ugyan! Csak az kellene még! —
Sancho Panza reá hagyta paraszt-eszét,
tőle Cervantes a kórházban meggebedhet;
csodálja Boileau-t, szolgálókat ölelget,
és kikel, miután csillapitá hevét,
hogy a ponyvaregény erkölcstelen szemét.
Vasárnap misét el nem mulasztaná, hol
ott van hóna alatt Jézus képe, a jászol
a Dies illa és végül a Golgota.
- Magunk közt szólva, nem vagyok oly ostoba,
hogy higgyek - mondja. Csel csupán buzgó imája:
a köznép hinni fog, ha őt is hinni látja,
hasznos, ha elbutul az éhezők hada,
nagy szükség van ezért a Jó Istenre ma.
Csengetnek, ő belép és az egyháztanácsi
padban foglal helyet, pocakja óriási;
büszkeség tölti el, miközben térdre hull,
mert pórázán a nép s szárnya alatt az Úr.
(Kálnoky László fordítása)
|
|
Tudnivalók | |
Az oldal 2009. óta nem frissül, de a tartalom továbbra is elérhető. Egyes cikkeket a vallásos emberek sértőnek találhatnak.
|
|
Albumok |
|
|
