A tudat kérdésének egyes problémáiról

A dualizmus

Tegyük fel, hogy mialatt alszol, gonosz tudósok kiveszik az agyadat és egy élet-fenntartó medencébe helyezik - ezzel a gondolattal kezdi Daniel C. Dennett A tudat magyarázata című könyvét¹. E gondolatkísérlet szokásos formája úgy hangzik, hogy a tudósok különböző szerkezeteket kötnek az agyadra, amik szimulálják számodra a környezetet, elhitetvén veled, hogy még mindig az ágyadban fekszel és semmi különös nem történt. Ennél jóval érdekesebb viszont Dennett közbülső feltevése: mi van, ha felébredsz mielőtt rádkötnék a gépeket?

Egy sötét, síri csendben álló, gravitáció, szagok, hőmérséklet, fájdalom, lélegzés - mindenféle bemenet nélküli világban találnád magad. Idővel, vagy talán azonnal semmivé lenne a sötétség is: megszűnne létezni maga a látásélmény is mint olyan.² Ha lenne is fantomtest illúziód - az az élmény, amivel sok amputáció utáni beteg szembesül, hogy tudniillik úgy érzi, mintha még mindig meglenne az amúgy hiányzó testrésze - lassan az is elűnne. Nem lenne semmilyen bemenet, csak maguk a gondolataid.

Dennett ezután elkezdi egyenként bekapcsolni a különböző érzékszervi adatok szimulációit, de mi várjunk ezzel. Van még mit kikapcsolni.

Vizsgálatokból tudjuk³, hogy az olyan agysérülés, melynek során elveszítjük a színlátás képességét, azzal jár együtt, hogy elképzelni se tudjuk ezeket a színeket. A gonosz tudósok úgy döntenek tehát, kiiktatják agyadnak színlátásért felelős központját. A világ most már nem csak bemeneteknek van híján - ráadásul még színeket se tudsz elképzelni.

Talán a színek nem is olyan fontosak - gondolhatod, menjünk tehát tovább, érintsük a Broca és a Wernicke-területeket. Ezek a beszédképzés és beszédértés területei.⁴ Az ezeken a területeken sérült betegek például beszéd közben egyes szavak helyett azzal rímelőt vagy vele szemantikai kapcsolatban lévőt mondanak, vagy hasonlóan hangzó, de nem létező szavakkal helyettesítik őket. A beszédértésük is meglehetősen korlátozott - iktassuk hát ki ezen területeket, hogy ne tudj magadban normálisan beszélni!

Ez már sokkal kellemetlenebbnek tűnik, de persze szavak nélkül is tudunk gondolkodni. A gonosz tudósok további területeket iktatnak tehát ki, hogy amnéziás legyél. Ennél többet is elérhetünk: ne engedjük a dolgokat beírni se a memóriába. Az ilyen betegek folyton a jelenben élnek: még a fél perccel azelőtti gondolataikra sem emlékeznek.⁵ Például újra és újra bemutatkoznak az orvosuknak.

Ez már igazán pánikkeltően hangozhat, jóllehet mivel nem emlékeznél semmire, valószínűleg pánikba se lenne okod esni. Akárhogyis, az agy manipulálásával a félelem és a pánik is kiiktatható. Hasonlóan a kezdeményezőkészséghez, az előre tervezés lehetőségéhez vagy különböző személyiségjegyekhez - ezek agysérüléssel való kapcsolatairól vannak már ismereteink. ⁶ Sok mindennek ismerjük még az agyi elhelyezkedését (vagy legalábbis hogy mely területek sérüléseivel iktatható ki), ne is folytassuk a felsorolást, iktassuk ki mindet. El tudod képzelni, mi az, ami marad?

Hogy mi marad - ez egy nagyon fontos kérdés a test-lélek kettősségének elmélete (a továbbiakban dualizmus) szempontjából. A dualisták érvelhetnek úgy, hogy a gondolatkísérletem abszurd, ilyesmit nem lehet megcsinálni - de ez nem igazán menti meg az ő lélekfogalmukat, mivel a fentiek mindegyikét észleltük már külön-külön betegeken, és ha nem is teljesen pontosan, de agyterületekhez tudjuk kötni őket. Bármi is a lélek, a fentebb felsorolt dolgokért nem felelős - hacsak meg nem sérül maga is az agysérülés közben, ami viszont megengedhetetlen lenne egy nem anyagi lélek számára, ami ráadásul még a halálunkat is túléli valamilyen formában. A lélek tehát csak a megmaradt dolgokat tartalmazhatja.

Mi maradt tehát? Mondhatjuk, hogy a tudatosság még jelen van, jóllehet amit tudatosan tapasztalunk, a fentiek fényében valami egészen különös, üres dolog lehet. Egy ilyen "lélek" valószínűleg nem elégítené ki a dualistákat, hiszen semmit se tartalmaz abból, amire úgy gondolunk mint magunkra. Van ráadásul egy kémiai anyagunk, ami az agyunkra hatva e tudatosságot is kikapcsolja. Altatónak hívják. Vajon milyen módon hat a kémia erre a nem anyagi dologra, a lélekre, ami megmaradt?

Ez a gondolatkísérlet bár érdekes, az elme materialista megközelítései számára semmiféle kihívást nem jelent. Nem ez az egyetlen kérdés viszont, ami a dualistákat zavarba hozhatja. Hasonló eredményekre jutunk az evolúciós pszichológia szemszögéből. Az evolúciós pszichológusok, mint például Matt Ridley⁷, Jared Diamond⁸ vagy Bereczkei Tamás⁹ számtalan elmebeli képességről és tulajdonságról mutatták már ki, hogy az az evolúció során fejlődött ki.¹⁰ Ezek kapcsán ismét felmerül a kérdés, hogy mi marad, amiért a "lélek" a felelős. A legtöbb dualista a szeretetre, a szabad akaratra, az önzetlenségre szokott hivatkozni - csakhogy pont ezek azok a dolgok, amiket az evolúciós pszichológusok a legrészletesebben magyaráznak az evolúcióelmélet segítségével (a "szabad akarat" esetében például azt, hogy miért nem létezik és miért gondoljuk mégis, hogy igen).¹⁰

A dualista megközelítés valójában egyetlen érvre tud támaszkodni - arra a tényre, hogy a tudomány jelenleg nem rendelkezik arra szolgáló magyarázattal, hogy miért van létélményünk; hogy miért "valamilyen" élmény létezni, ahelyett, hogy "semmilyen" lenne. Ezt a jelenséget fogom a továbbiakban "tudatosságon" érteni. Mit is jelent ez pontosabban? Képzeljünk el egy embert, aki felkel az ágyából, kimegy a konyhába, felkapcsolja a villanyt és körülnéz a hűtőben. Miközben ezt csinálja, különböző élmények érik: színeket lát, szagokat érez és így tovább. Most képzeljük el ugyanezt egy alvajáróval. Az alvajáró is reagál a fényre - nem megy például neki az asztalnak, mivel az agya feldolgozza a külső ingereket és úgy vezérli viselkedését, hogy kikerülje az akadályokat. Hatással lehet a viselkedésére ugyanígy valamilyen szag is, például odafordíthatja a fejét a sarok felé, ahonnan kutyaszar szag terjed felé. Az alvajárónak viszont nincsen létélménye. Számára nem "valamilyen" élmény kimenni a konyhába, ő csak csinálja a dolgokat, ahogy az agya irányítja. A tudatosság problémája az, hogy vajon miért nem vagyunk mindig olyanok mint az alvajáró: miért nem csináljuk ugyanazt, amit jelenleg is csinálni szoktunk - csak létélmény nélkül. Itt most tekintsünk el attól, hogy az alvó ember esetleg másképp viselkedik mint az ébren lévő. Számunkra csak az a fontos, hogy elméletileg elképzelhető, hogy úgy viselkedjünk, mint mindenki, akinek létélménye van, miközben mi nem rendelkezünk ilyesmivel. Mire való a létélmény?

Mivel jelenleg nem tudjuk, hogy a fizikai elemekből miképp következhet a tudatosság, a dualisták érvelhetnek azzal, hogy a tudatosság nem is eredeztethető a fizikából. Ez a fajta érvelés azonban nagyon hasonlít a "hiányok istenére". A történelem során Istennek rendszeresen tulajdonítottak különböző szerepeket a Világegyetemben, ám a tudományos megismerés diadalai során egyre kevesebb szerep jutott neki. A dualizmus is hasonló cipőben jár - hajdanán a lélek magyarázta például az erkölcs és a szeretet létezését - manapság az evolúciós pszichológia magyarázza azt. A dualizmus "magyarázó ereje" is fokozatosan azon területekre szorult vissza, ahonnan a tudományos magyarázat még hiányzott. Nem véletlenül raktam a "magyarázó ereje" kifejezést idézőjelbe. Ahogy Dennett írta¹¹, a dualistáknak nincs igazán elméletük arról, hogy az elme miként működik, vagy pontosan hogyan kapcsolódik a test a feltételezett lélekhez. A dualizmus legvonzóbb tulajdonsága sokaknak éppen az, hogy a tudatot olyan misztikus valaminek állítja be, ami lehetetlenné teszi annak tudományos magyarázatát. Amíg a dualizmus ennél többet nem tud nyújtani, addig az elfogadása nem más, mint a magyarázat lehetőségének feladása.

Lehet-e tudatos gépet csinálni?

A dualisták szerint az ember nem algoritmizálható - azaz nem lehet olyan programot csinálni, ami pontosan úgy érez és viselkedik, mint egy ember. Ha elfogadjuk a fenti érveim, és a dualizmussal nem a viselkedést, csak a tudatosságot kívánjuk magyarázni, akkor az előbbi állítás arra szűkíthető, hogy nem lehet olyan gépet csinálni, ami tudatos (jóllehet a gép minden tekintetben viselkedhet úgy, mint az emberek, állíthatja például magáról azt, hogy tudatos). Az első variáció cáfolható - csak egy gépet kell készíteni, ami úgy viselkedik mint mi. A második állítás cáfolatához kellene egy biztos módszer, ami alapján el lehet dönteni, hogy valakinek van-e "létélménye", tudatossága, vagy nincs. Ilyen módszerről jelenleg nem tudunk.

Van viszont legalább egy alternatíva, ami nem teszi lehetővé hozzánk hasonlóan működő gépek készítését, miközben elveti a lélek koncepcióját, megmaradva a materializmus talaján. Roger Penrose szerint¹² a tudatosságunk és viselkedésünk közvetlenül olyan (jelenleg ismeretlen) fizikai folyamatokon is alapul, amelyeket nem lehetséges számítógépekkel szimulálni - nem algoritmizálhatóak. Ez természeten nem teszi lehetetlenné olyan hozzánk hasonló gépek készítését, amik ezen fizikai folyamatokat kihasználva működnek - mindössze a jelenlegi számítógépeinket teszik alkalmatlanná erre. Penrose szerint a tudat nem implementációfüggetlen, azaz nem lehet tetszőleges dolgokból tudatos rendszert létrehozni - csak bizonyos fizikai felépítéssel rendelkező dolgok lehetnek tudatosak.

A harmadik lehetőség, ami jelenlegi tudományos ismereteinkkel leginkább összeilleszthető, az, hogy valójában magunk is gépek vagyunk, amiket az evolúció tákolt össze. Ez esetben nincs olyan elméleti akadály, ami megakadályozhatna minket tudatos gépek készítésében. Ez a lehetőség azonban jelenleg adós az arra adandó válasszal, hogy miképpen jelenhet meg a tudat az ismert fizikai jelenségekre épülve. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem is létezhet ilyen magyarázat.

Tudatosság és konzervdobozok

Annak az álláspontnak, hogy az ember, és így a tudat is algoritmizálható, furcsa, intuícióellenes következményei vannak, amik sokakat arra sarkallnak, hogy tarthatatlannak véljék ezt a lehetőséget. Ha a tudat algoritmizálható, készíthetünk tudatos számítógépprogramot. Tudjuk viszont, hogy egy számítógép műveleteit elvégezhetjük papíron is. Amit egy számítógép ki tud számolni, arra mi is képesek vagyunk egy toll és egy papírlap segítségével, jóllehet sokkalta lassabban. Mivel a gépünk alapvetően egyesekkel és nullákkal operál, igazából még papírra sincs szükségünk: néhány konzervdoboz megfelelő módon való rakosgatásával - a gép által követett algoritmust követve - megkapjuk a gép válaszát egyesek (van konzervdoboz) és nullák (nincs konzervdoboz) sorozataként. Ha tehát egy számítógép képes tudatosságot alkotni, akkor a konzervdobozok megfelelő módon való rakosgatásának is tudatot kell létrehoznia - mivel a számítógép minden művelete szimulálható ezzel a módszerrel.

Ez az állítás önmagában nem vezet önellentmondáshoz. Ahogy a konzervdobozok segítségével a fentiek mintájára lehet követni olyan algoritmust, ami lehetővé teszi, hogy Kasparovot megverjük sakkban (miként azt a Deep Blue nevű számítógépes program tette), a tudat létrehozásának lehetősége se vezet logikai ellentmondáshoz. A megvalósítás tekintetében persze akadhatnak problémák - Kasparov például már rég halott lenne, mire a konzervdobozokkal kiszámolnánk akár csak az első pár lépésünket -, de nem tudunk semmilyen akadályról, ami ezt elméletileg lehetetlenné tenné. Ha a tudat valamilyen e tekintetben fontos módon függ az időtől, az megmentheti az intuíciónkat, mely szerint dobozok rakosgatása nem eredményezhet tudatot - ez esetben mondjuk egy számítógép még lehetne tudatos, de egy rakás megfelelő módon rakosgatott konzervdoboz - a hozzá szükséges túl sok idő miatt - nem. Nem tudunk azonban semmiről, ami miatt feltételeznünk kellene a tudat időfüggőségét. A következőkben amellett fogok érvelni, hogy nincs is okunk megvédeni a konzervdobozokkal kapcsolatos intuíciónkat.

Csecsemőkkel folytatott kísérletek szerint¹³ már az újszülött különbséget tesz az emberek és a tárgyak között. Az élőlényeket alapvetően másképp érdemes kezelni, mint az élettelen tárgyakat. Miközben ez utóbbiak viselkedése nagy eséllyel megjósolható néhány ösztönös fizikai ismeret által (ha elengedem, leesik a földre, ha nekimegy valaminek, azt meglöki stb.), az élőlények viselkedésének megjóslásához többre van szükség.

Mivel az élőlények viselkedését az evolúció formálta, vannak bizonyos tendenciák, amiket azok követnek. A legtöbb élőlény például nem akar meghalni - hiszen az nem tesz jót génjei elterjedésének. Emiatt nem akar éhenhalni sem, és igyekezni fog elkerülni minden olyan helyzetet, ami a halálához vezet. Az ehhez hasonló tendenciák miatt viselkedésük előrejelzéséhez jó módszer, ha "vágyakat" (pl. enni szeretne), "hiedelmeket" (pl. azt hiszi hogy tőlem kap enni), "célokat" (pl. ide akar jönni hogy elvegye az ételt) rendelünk hozzájuk.¹⁴

Az élőlényekkel, különösen pedig az emberekkel kapcsolatban speciális, kifejezetten rájuk szabott ösztönök segítik döntéseinket¹⁵. Mivel a különböző tárgyakra alkalmazva ezek az ösztönök egészen irreális előrejelzéseket adnának (például hogy a tej mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne igyam meg), nem meglepő, ha intuíciónk azt súgja, hogy néhány konzervdoboz, akárhogy is rakosgatom őket, nem jár semmiféle tudatossággal (tudatosan megélt érzésekkel, vágyakkal és így tovább).

Jóllehet amit egy számítógép ki tud számolni, azt néhány konzervdoboz is, a számítógépekkel kapcsolatban az intuíciónk - legalábbis sok emberé - már nem ellenkezik olyan hangosan. Ahogy azt Dennett kifejtette¹⁶, a jelenlegi gépeink viselkedéséről, például egy sakkprogram esetében azzal tudjuk valós időben a legjobb előrejelzéseket tenni, ha úgy kezeljünk, mint aki "nyerni szeretne", "úgy gondolja, hogy én is nyerni szeretnék", "ismeri a játék szabályait" és "ezen körülmények figyelembevételével az általa legjobbnak tartott lépést fogja megtenni". A konzervdobozokra, bármire is képesek a segítségünkkel elvileg, a gyakorlatban soha nem volt, és valószínűleg nem is lesz érdemes használnunk ezen előrejelzési technikákat.

Az intuíciónk tehát nem megbízható forrás e kérdés tekintetében.

Searle kínai szobája

Itt érdemes megemlíteni egy másik gondolatkísérletet, ami Searle kínai szobája néven híresült el. Searle elképzeli, amint bezárják őt egy szobába egy leírással arról, mit kell az oda becsúsztatott papírokkal csinálnia. A szobán kívülről egy-egy kínaiul megfogalmazott kérdést csúsztatnak be neki, és ő a nála lévő leírás lépéseit végrehajtva valamilyen választ ír ezekre, amiket kicsúsztat, vissza a kérdezőnek. Bár ő maga nem tud kínaiul, mivel a nála lévő leírás azt tartalmazza, ami egy kínai fejében véghezmegy gondolkodás közben, a leírást hűen követve egy kínai nyelven megfogalmazott választ tud kiadni. A gondolatkísérlet lényege, hogy hiába hajtotta végre a leírás lépéseit, és válaszolt ennek segítségével helyesen a kérdésekre, ő maga nem tud kínaiul, és az algoritmus végrehajtása után sem fogja érteni hogy mit csinált. A következtetés az lenne, hogy az algoritmus végrehajtása tehát nem is járhat megértéssel. ¹⁷

Csakhogy senki sem állította, hogy Searle az, akinek meg kellene értenie valamit. Searle jelen esetben csak egy eszköz, ami végrehajtja az algoritmust - a megértésnek, ha lehet ilyenről szó az adott algoritmus esetében, tőle függetlennek kell lennie. Ahogy az agyunkban lévő neuronok maguk nem kell hogy megértsék azon dolgokat, amiknek megértésében részt vesznek, Searlenek sem kell hogy értse mit csinál. A megértést nem hozzá, mint a rendszer eleméhez, hanem az egész rendszerhez kell rendelni. Ez viszont, ahogy Penrose írja, ahhoz hasonló dualizmushoz vezet, amit eredetileg el akartunk kerülni. Van a fizikai világ, és ezen felül van egy tapasztalati, tudatos, amit valamiképpen az algoritmusok működése hoz létre, "valahol kinn, a semmiben". Ha ezt el akarjuk kerülni, választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy mi az, ami "megért", mi az, ami "tudatos".

Van, aki erre úgy válaszol, hogy semmi. Nincs tudat, jobban mondva a tudat csak illúzió. Ez a kijelentés azonban problematikus, az illúzió ugyanis valamiféle valóságban nem létező dolog tudatos megélését jelenti - azaz előfeltételezi a tudatot. Az az állítás, hogy a tudat csak illúzió, azt jelentené, hogy nincs tudat, csak tudatosan úgy éljük meg, mintha lenne tudatunk. Ez pedig körbenforgó érvelés.

Nincs viszont probléma akkor, ha Searle térben és időben tett egész tevékenységét egy adott rendszernek tekintjük és ehhez rendeljük a tudatosságot. Az időbeliség ez esetben megint intuícióellenes lehet, de a valóságban az agyunkban is időben zajlanak a folyamatok, tehát nincs okunk feltételezni, hogy ne lehetne időben elosztott dolgokhoz rendeli magát a tudatosságot. A tudat nem az algoritmusból magából következik, hanem a fizikai rendszerből, de e fizikai rendszerről azért tudjuk, hogy következik belőle tudatosság is, mert az helyesen modellezhető az adott algoritmussal.

Egyetemes tudatosság

Egy másik megközelítés szerint az a kérdés, hogy "miért valamilyen lenni, ahelyett, hogy semmilyen lenne", hibás feltételezésre épül. Logikailag ugyanis nincs okunk azt feltételezni, hogy világunkban a "semmilyen" alapvetőbb lenne mint az, hogy "valamilyen" lenni. Ugyanígy tarthatnánk érthetetlennek azt, hogy "miért semmilyen villának lenni, ahelyett hogy valamilyen lenne" - azaz hogyhogy nincs a villának létélménye. Talán van, és csak az ösztönös alapállásunk miatt gondolkodunk másképp róla. Csakhogy ha ez utóbbit fogadnánk el, ugyanolyan kérdéses lenne, hogy alvás közben miért nincs létélményünk, mint ahogy jelenleg az kérdéses, hogy amikor ébren vagyunk, miért van. Erre persze megfelelő válasz lenne az, hogy éjjel is van létélményünk, csak nem működik az emlékezetünk, ezért nem emlékszünk arra, hogy "valamilyen" lenni. Emlékezet nélkül a "valamilyen" egyenlő a "semmilyennel".

Sajnos ez nem oldja meg a problémánkat, mivel felmerül a fizikára való visszavezethetőség kérdése. Az elfogadható lenne, hogy mondjuk elektronnak lenni "valamilyen", csaképp ezt az elektron nem érzékeli, mivel hiányzik az ehhez szükséges felépítése (emlékezet stb.). A mi esetünkben viszont a tudatosságot nem egyetlen részecskéhez rendeltük, hanem egy egész rendszerhez (magunkhoz) - és nincs semmilyen magyarázatunk arra, hogy ez miért és legfőképp hogyan jöhetne létre az egyes részecskéink "tudatából".

A tudat adaptivitása

Érdekes kérdés, hogy adaptív-e a tudat, azaz jár-e valamiféle evolúciós előnnyel, hogy "valamilyen" lenni, ahelyett hogy "semmilyen" lenne. Sokan úgy érvelnek, hogy például a szerelem tudatos átélése hasznos evolúciósan, mivel erre meg arra a dologra késztet. Ez azonban nem igaz. Hacsak nem valami alapvető, mindennel együttjáró valami a tudatosság, lehetne csinálni olyan szerkezetet, ami pont úgy viselkedik mint mi, amikor szerelmesek vagyunk - de nem éli azt meg tudatosan. Mivel "tudat" alatt azt a jelenséget értem, hogy "valamilyen" lenni, ahelyett hogy "semmilyen" lenne, a tudat semmit nem csinál. Minden, amit csinálunk, történhetne ugyanígy, anélkül, hogy azt tudatosan megélnénk. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni Libet és Kornhuber kísérleteit, melyek szerint az elhatározásokról, például hogy nyomjunk meg egy gombot, már azelőtt dönt az agyunk, mielőtt tudatában lennénk e döntésnek.¹⁸ A döntésről tehát a tudatosság csak "utólag értesül".

A kérdés tehát úgy fogalmazható meg, hogy amennyiben adaptív a tudatosság, miért így oldotta meg a természet e problémát, miért nem ugyanígy, csak tudatosság nélkül.

Egy lehetséges válasz lehet az, hogy bár a tudat maga nem csinál semmit, a tudatélményre való hivatkozás lehetősége önmagában olyan viselkedésbeli változásokat okozott, amit máskülönben csak sok apró, hosszasan tartó változás segítségével lehetett volna elérni. Ez a változás lehet például az, hogy tudatos lényként okom van elgondolkodni azon, hogy miért lehetek tudatos - kialakíthatok valamiféle test-lélek elgondolást, ami köré hiedelemrendszereket építhetek ki a már meglévő gondolkodó-apparátusom segítségével. Reynolds és R. Tanner több jelenlegi vallási előírásról is kimutatta, hogy azok adaptívak.¹⁹ Amennyiben a tudatosság megjelenése segítette az ilyen nézetek terjedését, úgy maga a tudatosság is adaptív lehetett.

Ezen elgondolás előrejelzése szerint a különböző vallásoknak a tudatosságra, illetve a dolgok tudatos megélésének tényére mint erős érvre kell támaszkodniuk. Másrészt mindebből az is következik, hogy más állatokra igaz, hogy bár viselkedésük leírható azzal a módszerrel, amellyel a miénk (vágyak, célok, érzések), nekik nem társul hozzá valódi "létélmény". Ebben nincs logikai ellentmondás - egy élőlénynek, evolúciós okokból akkor is el kell futnia a támadó elől, ha neki ehhez nem kapcsolódik szubjektív "fájdalomérzet". Nem az a lényeg, hogy hogyan valósul meg nála az, ami miatt menekülni fog - csak az, hogy menekül.

Az elmélet szerint az ember nagyrészt ugyanígy viselkedett tudatossága nélkül is. A különböző, jelenleg tudatosan megélt dolgok fokozatosan váltak egymás után tudatossá, miközben viselkedésre kifejtett hatásuk nagyrészt ugyanaz maradt, ami tudattalan működésük esetében volt. Mindez összhangban van azokkal a pszichológiai tapasztalatokkal, melyek szerint sok esetben nem tudjuk, hogy valójában mit mi okból teszünk,²⁰ valamint az olyan sérülésekkel, amiknek hatására egy addig tudatos dolog tudattalan lesz, de továbbra is befolyásolja a viselkedésünket ²¹ A vaklátó emberek például azt hiszik, hogy vakok, de ha megkérjük őket, hogy találgassanak azzal kapcsolatban, hogy mi lehet előttük, megfelelő leírást adnak a környezetükről. Más betegek például nem vesznek tudomást betegségükről: bár fél oldaluk béna, amikor ez szóba kerül, úgy beszélnek róla, mintha valami régebbi probléma lett volna, amiből már kigyógyultak.²²

A Google-n a "tudat" szóra keresve a következő eredményeket kaptam: A tudat és lélek lapja ("őrzőink létrehoztak egy olyan különleges szabályzatot, amely közvetlenül beépül a tudat kérdése és válasza közé"), a téridő kulcsa a tudat ("Összefoglaló ismeretek pszichológusoknak, látnokoknak, asztrológusoknak, fizikusoknak, az ezoterika és a parajelenségek iránt érdeklődőknek."), A tudat 7 szintje (a kozmikus psziché teljes potenciáljának feltárása az egyén életében Maharishi Védikus Pszichológiájának alkalmazásával), A tudat forradalma (az ufószövegség lapja - Mit ért Ön planetáris tudat és planetáris etika alatt?). Ez után egy fórum következik, ahol a "tudat" szót "kisebbségi tudat" értelemben használják, majd egy tudományos könyvajánlat, és folytatódik: Krisna-tudat, A lét és a tudat egysége, A beavatott tudat a halál után, A lét és a tudat a metafizikai tradíció megvilágításában és így tovább... Mindez azt mutatja, hogy a tudatra való hivatkozás a különböző vallásos, áltudományos csoportoknál igen elterjedt, és leginkább dualista megközelítés felől. Ez semmiképpen nem bizonyítja az imént vázolt elméletet, hiszen ennek számtalan más oka lehet (például hogy még nincs a tudatra tudományos magyarázat), de mindenesetre nem is cáfolja azt.

Összefoglalás

A tudat adaptív jellegének kimutatása magyarázatot adhat arra, mi okból vagyunk tudatosak. Azt azonban, hogy a tudatosság hogyan hozható létre a fizikára alapozva, nem válaszolja meg. Az eddigieket összegezve, az implementációfüggetlen tudatosságot nem tartom önellentmondásnak, a tudat evolúciós eredetéről szóló ötleteket pedig nem tartom elég meggyőzőnek, jóllehet úgy gondolom, mindenképp ebben az irányban érdemes tovább tapogatózni. Miközben a tudatosan megélt jelenségekről igen sok információnk van, magáról a tudatról, mint létélményről, nem sikerült még megfelelő elméletet alkotni. Ebbe beletartoznak a dualista felfogások is, amik szintén nem adnak választ a felmerülő kérdésekre.

A tudat létezését kiemelkedően nehéz kérdésnek tartom. Bár a "miért van valami, ahelyett hogy semmi lenne" hasonló kérdésnek tűnik, az Univerzum eredetét nem tartom a tudattal azonos nehézségű problémának. Ha a fizikai világ, annak logikájával, az ok-okozati összefüggésekkel és minden mással együtt az ősrobbanással keletkezett, azaz az ok-okozatiság a mi univerzumunknak egy tulajdonsága, akkor nem kellett hogy az Univerzumnak oka legyen. Azért mert egy csoportban mindenkinek van szemszíne, nem kell hogy magának a csoportnak is szemszíne legyen. A tudat problémáját viszont az univerzum törvényeinek keretein belül kell megoldanunk.

Varga Gábor
2004.XII.11.

1. Daniel C. Dennett: Consciousness explained (Penguin books, 1991.)
2. Patrick Wells és Douglas Rushkoff: Ingyen betépni - Drog nélkül - ugyanazt! (Örs '95 Kft., 1998.)
3. Oliver Sacks: Antropológus a Marson (Osiris kiadó, 2004.)
4. lásd Magyar Virtuális Enciklopédia "afázia" címszava, részletesebben Steven Pinker: A nyelvi ösztön (Typotex kiadó, 1999.)
5. Alan Baddeley: Az emberi emlékezet (Osiris kiadó)
6. Oliver Sacks: Antropológus a Marson (Osiris kiadó, 2004.). A személyiség megváltozásának több híres és érdekes esetét taglalja például Antionia R. Damasio Descartes tévedése című könyvében (AduPrint, 1996.), de a legtöbb agyról szóló ismeretterjesztő könyvben találhatsz számtalan példát.
7. Matt Ridley magyarul megjelent könyvei: A sötét bábok királynője - A szex és az emberi természet evolúciója (Akkord kiadó, 2004.); Génjeink (Akkord kiadó, 2002.)
8. Jared Diamond magyarul megjelent könyvei: Miért élvezet a szex? (Kulturtrade Kiadó, 1997.), A harmadik csimpánz emelkedése és bukása (Typotex), Háborúk, járványok, technikák (Typotex).
9. Bereczkei Tamás könyvei: A génektől a kultúráig (Gondolat kiadó, 1991.), A belénk íródott múlt (Dialog Campus, 1998.), Evolúciós pszichológia (Osiris kiadó).
10. Jó összefoglalót ad például Bereczkei Tamás Evolúciós pszichológia könyve (Osiris kiadó).
11. Daniel C. Dennett: Consciousness explained (Penguin books, 1991.) 37. o.
12. Roger Penrose: A császár új elméje (Akadémiai kiadó, 1993.)
13. Alison Gopnik, Andrew N. Meltzoff, Patricia K. Kuhl: Bölcsek a bölcsőben - Hogyan gondolkodnak a kisbabák? (Typotex kiadó, 2001.)
14. Erről részletesebben ír Daniel C. Dennett Az intencionalitás filozófiája című művében (Osiris kiadó).
15. Példákat valószínűleg minden evolúciós pszichológia könyvben találunk, de lásd például Bereczkei Tamás Evolúciós pszichológia című könyvét (Osiris kiadó) vagy a Lélek és evolúciót (Osiris kiadó).
16. Daniel C. Dennett: Az intencionális rendszerek (Az intencionalitás filozófiája című könyvben (Osiris kiadó)).
17. Roger Penrose: A császár új elméje (Akadémiai kiadó, 1993.)
18. Roger Penrose: A nagy, a kicsi és az emberi elme (Akkord kiadó, 2004.)
19. idézi Bereczkei Tamás: A génektől a kultúráig (Gondolat kiadó, 1991.)
20. Ezzel kapcsolatos kísérletekből számol be például Leon Festinger: A kognitív disszonancia elmélete című könyvében (Osiris kiadó, 2000.). További példák és hivatkozások a Gondolatok a tudat eredetéről című írásomban (2003.)
21. Lásd pl. Oliver Sacks: Antropológus a Marson (Osiris kiadó, 2004.)
22. Susan A. Greenfield: Utazás az agy körül (Kulturtrade kiadó, 1998.) 55. o., Alan Baddeley Az emberi emlékezet című könyvében több hasonló eredményt is idéz (Osiris kiadó).