II. Humanista Kiáltvány

Tartalom

Előszó

Negyven éve, 1933-ban született meg az I. Humanista Kiáltvány. Az azóta megtörtént események fényében e korábbi dokumentum túlzottan optimistának tűnik fel. A nácizmus megmutatta, milyen mélyre süllyedhet kegyetlenségében az ember. Más teljhatalmi rendszerek anélkül nyomták el az emberi jogokat, hogy a nyomorúságnak véget vetettek volna. Az utóbbi évtizedek arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy a béke nevében embertelen háborúkra kerülhet sor. Az egyes demokratikus államokban is megjelenő rendőrállam-kezdemények, a kiterjedt kormányzati kémkedés, a hatalommal való visszaélés különféle formái a katonai, a politikai és az ipari elitek részéről, valamint a továbbra is jelen lévő, hajthatatlan rasszizmus mind arra figyelmeztet, hogy új, az eddigitől különböző társadalmi szemléletmódra van szükségünk. A különböző társadalmakban a nők és a kisebbségi csoportok egyenlő jogokat követelnek maguknak, s ez nemzedékünk egyik legnagyobb kihívása.

A huszonegyedik század küszöbén azonban reményteljes és pozitív jövőképre van szükségünk. Szükségünk van továbbá hitre is, olyan hitre, mely arányban áll egyre növekvő tudásunkkal. Amikor választani kell a remény és a kétségbeesés között, a humanisták a II. Humanista Kiáltványban életigenlő és konstruktív nyilatkozatot tesznek a bizonytalanság korszakában.

Éppúgy, mint 1933-ban, a humanisták ma is úgy gondolják, hogy a hagyományos istenhit, különösen az imákat meghallgató Istenbe vetett hit, mely szerint Isten az emberekért él és gondoskodik róluk, meghallgatja és megérti imáikat, s képes cselekedni is hatásukra - bizonyítatlan és túlhaladott hit. A kritikátlanul elfogadott megváltástan káros eszmének minősíthető, mert a földi élet után elérhető mennyország hamis reményével vezeti félre az embereket. Az ésszerűen gondolkodók a túlélés más eszközeit keresik.

Azok, akik aláírják a II. Humanista Kiáltványt, tagadják, hogy kötelező hitvallásra esküdnének föl; egyéni nézeteiknek igen változatos módon adnak hangot. Ez a nyilatkozat egy jövőkép kialakítására tett kísérlet; olyan korszakban született, melyet az útkeresés jellemez és amely iránymutatást igényel. Társadalomelemzése konszenzus kialakítására tett erőfeszítés eredménye. Helyét később újonnan kialakított, továbbfejlesztett nyilatkozatoknak kell elfoglalnia, ma azonban meggyőződésünk, hogy a humanizmus olyan alternatívát nyújt, amely szolgálni képes a jelen kor szükségleteit, s egyúttal vezetheti az emberiséget a jövő felé.

- Paul Kurtz és Edwin H. Wilson (1973)

A jövő század humanisztikus évszázad lehet, és annak kell lennie. Tudatunkat elárasztják a drámai tudományos, technológiai, valamint az egyre gyorsuló társadalmi és politikai változások. Gyakorlatilag meghódítottuk bolygónkat, felderítettük a Holdat, legyőztük az utazás és a kommunikáció természetes határait. Új kor hajnalán állunk, készen arra, hogy még távolabb hatoljunk a világűrbe, s talán benépesíthetünk más bolygókat is. Bölcsen használt technológiánkkal szabályozhatjuk környezetünket, leküzdhetjük a szegénységet, jelentősen visszaszoríthatjuk a betegségeket, meghosszabbíthatjuk az emberéletet, beavatkozhatunk az emberi evolúció és a kulturális fejlődés menetébe, hatalmas új erőforrásokat foghatunk igába, és az emberiség számára felkínálhatjuk a gazdag és értelmes élet páratlan lehetőségét.

A jövő azonban veszélyekkel teli. Miközben azt tanuljuk, hogyan alkalmazzuk a tudományos módszert a természetre és az emberi életre, kitártuk a kapukat az ökológiai pusztítás, a túlnépesedés, az elembertelenítő intézmények, a teljhatalmú elnyomás, valamint a nukleáris és biokémiai katasztrófák előtt. Az apokaliptikus jóslatok és a végítéletről szóló forgatókönyvek láttán kétségbeesésükben sokan menekülni kezdenek az értelemtől, s irracionális kultuszok, visszavonulást és befelé fordulást hirdető teológiák hívéül szegődnek.

A hagyományos erkölcsi értékrendek és az újabb, irracionális kultuszok egyaránt csődöt mondanak a ma és a holnap égető szükségleteinek nyomása alatt. A régi dogmákat újakkal helyettesítő, hamis "reményteológiák" és a messianisztikus ideológiák nem képesek megbírkózni a világ valós tényeivel. Sokkal inkább elválasztják, semmint egyesítik az embereket.

Az emberiség túléléséhez bátor, merész tettekre van szükség. A tudományos módszer alkalmazásait nem megtagadnunk kell, hanem kiterjesztenünk; az értelmet egyesítenünk kell az együttérzéssel, és új társadalmi és erkölcsi értékeket kell teremtenünk. A sok lehetséges jövőképpel szembesülve döntenünk kell, hogy melyik felé törekedjünk. A végső cél minden egyes ember növekedési, fejlődési képességének kiteljesítése - nem csak a kiválasztott keveseké, hanem az emberiség egészéé. Csak a világért érzett közös felelősség és a globális cselekvés segíthet.

A humanista szemlélet az emberek, az egyének kreativitására alapoz, és jövőképet, bátorságot ad számunkra a közös munkához. Ez a szemlélet hangsúlyozza azt a szerepet, amelyet az egyének játszhatnak saját környezetük alakításában. Az előttünk álló évtizedekben elszánt, tiszta gondolkodású férfiakra és nőkre van szükségünk, akik egymással együttműködve, akaraterejüket és értelmüket latba vetve munkálkodnak az elérni kívánt jövő alakításáért. A humanizmus képes megadni azt a célt és azt az ösztönző erőt, amelyet oly sokan keresnek; képes értelmet és jelentőséget adni az emberi életnek.

Korunkban a humanizmusnak számos fajtája létezik. A naturalista humanizmus különféle válfajai között tartjuk számon a tudományos, az etikai, a demokratikus, a vallási és a marxista humanizmust. A szabadgondolkodás, az ateizmus, az agnoszticizmus, a szkepticizmus, a deizmus, a racionalizmus, az etikai kultúrák és a liberális vallásosság mind a humanista tradíció örökösének vallja magát. A humanista tradíció szálai az ókori Kínában, Görögországban és Rómában gyökereznek, s a reneszánsz és a felvilágosodás eszmevilágán keresztül a modern világ tudományos forradalmáig vezetnek. De a teizmus puszta tagadásán alapuló nézetek nem azonosak a humanizmussal; ezekből a nézetekből ugyanis hiányzik az emberi fejlődés lehetőségeibe és ennek központi értékeibe vetett, pozitív hit iránti elkötelezettség. Ma a vallásos csoportosulások sok tagja is magáénak vallja a humanizmus alapelveit és hisz a humanizmus jövőjében. A humanizmus olyan, etikai tartalmú eszme, melynek segítségével felülemelkedhetünk megosztó különbözőségeinken, meghaladhatjuk a régi vallások hősként tisztelt személyiségeit, dogmatikus hitvallásait és szertartásaikat, avagy mindezek puszta tagadását.

Elfogadunk egy sor közös alapelvet, amelyek együttes cselekvésünk alapjaiul szolgálhatnak. Ezek olyan pozitív alapelvek, amelyek korunk emberi állapotaira vonatkoznak, s egy világméretű, szekuláris társadalom képét vetítik előre.

Mindezen okokból a következő, új Humanista Kiáltványt fogalmazzuk meg az emberiség jövője érdekében. Számunkra reményteljes jövőkép, iránymutatás a túlélésre.

Vallás

ELŐSZÖR: A vallás ösztönözheti a legmagasabb etikai ideálok iránti elkötelezettséget, a szó legnemesebb értelmében. Az erkölcsi tartás, az alkotó képzelet művelése - a valódi "spirituális" élmények és a jóra való őszinte törekvés kifejeződése.
Úgy véljük azonban, hogy a hagyományos, dogmatikus vagy tekintélyelvű vallások, amelyek a kinyilatkoztatást, Istent, a szertartásokat vagy a hitvallást az emberi szükségletek és tapasztalatok fölé helyezik, rossz szolgálatot tesznek az emberiségnek. A természet bármely leírásának eleget kell tennie a tudományos bizonyíthatóság követelményeinek; megítélésünk szerint a hagyományos vallások dogmái és mítoszai ezt nem teszik meg. Még az emberiség történetének e késői szakaszában is szükség van arra, hogy újra kimondjunk néhány alapvető tényt, amelyet a tudományos gondolkodás kritikus alkalmazásával állapítottunk meg. Elégtelennek találjuk a természetfeletti dolgok létezésébe vetett hit megalapozására felhozott bizonyítékokat; az ilyen hit vagy értelmetlen, vagy érdektelen az emberi faj túlélése és kiteljesedése szempontjából. Nem-teisták vagyunk, így számunkra az ember az első, nem az Isten, s a természet az első, nem az istenség. A természet valóban tágabb és mélyebb lehet annál, amennyit ma tudunk róla, de minden új felfedezés csak növelheti a természetre vonatkozó ismereteinket.

Egyes humanisták úgy vélik, hogy újra kell értelmeznünk a hagyományos vallásokat, és új, a mai helyzetnek megfelelő jelentésekkel kell felruháznunk azokat. Az ilyen újraértelmezések azonban gyakran fenntartják a régi függőségi viszonyokat és menekülési sémákat. Könnyen válnak a fejlődés kerékkötőivé azáltal, hogy meggátolják az értelem szabad használatát. Ehelyett gyökeresen új emberi célokra és törekvésekre van szükség.

Nagyra értékeljük azt a törekvést, hogy megőrizzük az emberiség vallási hagyományainak legnemesebb etikai tanításait, melyek közül sokat magunk is osztunk. Elutasítjuk azonban a hagyományos valláserkölcsnek azokat a tételeit, amelyek nem értékelik méltóképpen az emberi képességeket és az egyén felelősségét. A hagyományos vallások sokszor kínálnak vigaszt az embereknek, de éppolyan gyakran meg is akadályozzák őket abban, hogy önmagukon segítsenek, vagy hogy a maguk teljességében kibontakoztathassák képességeiket. Az ilyen intézmények, hitvallások és szertartások nemritkán meggyengítik a mások szolgálatára irányuló akaratot. A hagyományos vallások sajnos leggyakrabban inkább a függőséget segítik elő, mint a függetlenséget, inkább az engedelmességet, mint a józan belátást, és inkább a félelmet, mint a bátorságot. Újabban társadalmi mozgalmakat is elindított a vallás miatti aggodalom, ahogyan azt az "Isten halott"-teológiákban is tetten érhetjük. De az emberi fajhoz nem kapcsolódik isteni cél, nem törődik vele isteni gondviselés. Bár még sokmindent nem tudunk, mi, emberek vagyunk felelősek azért, amik vagyunk és amik leszünk. Egyetlen istenség sem fog megmenteni bennünket; saját magunkat kell megmentenünk.
MÁSODSZOR: Mind az örök élet és üdvözülés ígérete, mind az örök kárhozattól való félelem illuzórikus és káros. Elvonja az emberek figyelmét a jelen kihívásairól, az önmegvalósításról és a társadalmi igazságtalanságok jóvátételéről. A modern tudomány fényében hitelüket vesztik a "szellem a gépben" és a "testtől különválasztható lélek" történelmi fogalmai. A tudomány szerint az emberi faj az evolúció működésének természetes eredménye. Mai tudásunk szerint a személyiség a társadalmi és kulturális közegben élő biológiai organizmus funkciója. Nincs hiteles bizonyíték arra, hogy az élet folytatódhatna a test halála után. Létezésünk utódainkban folytatódik, és abban, ahogyan életünk hatással volt másokra az adott kulturális közegben.
A hagyományos vallásokon kívül természetesen más akadályai is vannak az emberiség haladásának. Más ideológiák szintén gátolják a fejlődést. Egyes politikai tanok például vallás módjára működnek: az ortodoxia és a tekintélyelvűség legrosszabb sajátosságait mutatják, különösen akkor, amikor az egyéneket utópisztikus ígéretek oltárán áldozzák fel. A tisztán gazdasági és politikai irányzatok, legyenek akár kapitalista, akár kommunista gyökerűek, sokszor vallási-ideológiai dogmaként működnek. Noha az embereknek kétségtelenül szükségük van gazdasági és politikai célokra, szükségük van olyan kreatív értékekre is, amelyek mentén berendezhetik életüket.

Etika

HARMADSZOR: Úgy véljük, hogy az erkölcsi értékek eredete az emberi tapasztalatban keresendő. Az etika autonóm és szituációkon alapul, nincs szüksége teológiai vagy ideológiai alátámasztásra. Az etika az emberi szükségleteken és érdekeken alapul. Ha ezt tagadnánk, az élet egész alapját eltorzítanánk. Az emberi életnek értelme van, mert mi magunk teremtjük meg és alakítjuk jövőnket. A boldogság, az emberi szükségletek és vágyak kreatív megvalósítása egyénileg és társasan - ezek a humanizmus örök motívumai. Jó életre törekszünk, itt és most. A cél életünk gazdagítása, szemben a közönségesség, a kommercializálódás és a dehumanizálás lealacsonyító erőivel.
NEGYEDSZER: Az ész és az értelem az emberiség leghatékonyabb eszközei. Semmivel sem helyettesíthetők: sem a hit, sem a szenvedély nem elég önmagában. A tudományos módszereket, amelyek a reneszánsz kor óta átalakították a természet- és társadalomtudományokat, megfelelő ellenőrzés mellett továbbra is használni kell, ki kell terjeszteni őket az emberi problémák megoldására. Az észt azonban alázattal kell vegyíteni, mert egyetlen embercsoportnak sem lehet monopóliuma a bölcsességre vagy az erényre. Arra sincsen semmi garancia, hogy minden problémát meg lehet oldani, vagy hogy minden kérdésre választ lehet találni. Mégis, az emberi gondoskodással és érzéssel vegyített kritikus értelem az emberiség legjobb módszere a problémák megoldására. Az észt együttérzéssel és empátiával, az egész ember iránti tisztelettel kell ellensúlyozni. Nem a tudományos intelligenciának az érzelemtől független vagy azzal szemben álló alkalmazását szorgalmazzuk tehát, hiszen magunk is hiszünk az érzések és a szeretet művelésének fontosságában. Ahogyan a tudomány tágítja ismereteink körét, az emberiség csodálatának egyre újabb és újabb tárgyai lesznek, s a folyamatban megtalálja helyét a művészet, a költészet és a zene, a vallással és az etikával együtt.

Az egyén

ÖTÖDSZÖR: Az egyén értékessége és méltósága a humanizmus központi értéke. Az egyéneket arra kell ösztönözni, hogy bontakoztassák ki saját kreatív tehetségeiket, valósítsák meg álmaikat. Elutasítunk minden olyan vallási, ideológiai vagy erkölcsi tant, amely lebecsüli az egyént, elnyomja a szabadságot, elködösíti az értelmet vagy dehumanizálja a személyiséget. Abban a maximális egyéni autonómiában hiszünk, amely összhangban van a társadalmi felelősséggel. Bár a tudomány le tudja írni a viselkedés motívumait, az egyéni életben jelen van a választás szabadsága, s ezt növelni kell.
HATODSZOR: A szexualitással kapcsolatban úgy véljük, hogy az intoleráns nézőpontok, amelyek az ortodox vallási irányzatokban és a puritán kultúrákban ma is jelen vannak, helytelenül szorítják vissza a szexuális viselkedést. El kell ismerni az emberek jogát a születésszabályozáshoz, az abortuszhoz és a váláshoz. Miközben nem helyeseljük a szexuális tevékenység elnyomó, lealacsonyító formáit, ezzel együtt sem törvényi úton, sem kirekesztés révén nem kívánjuk megtiltani vagy korlátozni az egyetértő felnőttek közötti szexuális viselkedés egyetlen formáját sem. A szexuális útkeresés sok változatának egyikét sem szabad önmagában rossznak, gonosznak tekinteni. A civilizált társadalomnak toleránsnak kell lennie, anélkül, hogy támogatná az esztelen engedékenységet vagy a féktelen promiszkuitást. Ha nem tesznek másokban kárt vagy nem kényszerítenek erre másokat, akkor az egyéneknek meg kell engedni, hogy tetszésük szerint éljék ki szexuális hajlamaikat és tetszésük szerint alakítsák ki életstílusukat. A szexualitás iránt olyan, felelősségteljes attitűd elterjedését tartjuk kívánatosnak, amelyben az embereket nem használják ki szexuális tárgyakként, s a kapcsolatokban az intimitás, az érzékenység, a tisztelet és az őszinteség érvényesül. A gyerekek és a felnőttek erkölcsi nevelése a tudatosság és a szexuális érettség elérésének fontos útja.

Demokratikus társadalom

HETEDSZER: A szabadság és a méltóság növelése érdekében az egyénnek minden társadalomban meg kell adni a polgári szabadságjogok teljes rendszerét. Ezek közé tartozik a szólás- és sajtószabadság, a politikai demokrácia, a kormányzat politikájával való szembehelyezkedés törvényes joga, az igazságos bírósági eljárás, a vallásszabadság, az egyesülési szabadság, valamint a művészi, a tudományos és a kulturális szabadság. Ide tartozik az egyén ama jogának elismerése is, hogy méltósággal halhasson meg - az eutanázia és az öngyilkosság joga. Ellenezzük a magánéletbe, a privát szférába való benyomulást, történjen az bármilyen eszközzel, mind a totalitárius, mind a demokratikus társadalmakban. Őrizni, kiterjeszteni és érvényesíteni kívánjuk az emberi szabadságnak azokat az alapelveit, amelyeket a Magna Cartában, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és más dokumentumokban fektettek le.
NYOLCADSZOR: A nyílt és demokratikus társadalom elkötelezettjei vagyunk. A részvételi demokráciát annak valódi értelmében ki kell terjeszteni a gazdaságra, az iskolára, a családra, a munkahelyre és az önkéntes szervezetekre. A döntéshozatalt decentralizálni kell, ezáltal minden szinten - társadalomban, politikában, gazdaságban - bevonva az embereket a döntésekbe. Mindenkinek legyen beleszólása az életét meghatározó értékek és célok kialakításába. Az intézményeknek válaszolniuk kell a feléjük irányuló kívánságokra és igényekre. A munka, az oktatás, a vallásgyakorlás és a játék feltételeit humanizálni kell. Az elidegenítő erőket meg kell szüntetni vagy módosítani kell, a bürokratikus struktúrákat a minimumra kell csökkenteni. Az emberek fontosabbak, mint a tízparancsolatok, a szabályok, az előírások és rendeletek.
KILENCEDSZER: Az egyház és az állam elválasztása, valamint az ideológia és az állam elválasztása elengedhetetlenül fontos. Az államnak elő kell segítenie a társadalomban jelen lévő különféle erkölcsi, politikai, vallási és társadalmi értékek maximális szabadságát. Egyetlen vallási szervezetet sem szabad közpénzekkel előnyben részesítenie. Hasonlóképpen nem szabad támogatnia egyetlen ideológiát sem mint a propaganda vagy az elnyomás eszközét, s különösen nem az egyet nem értőkkel szemben.
TIZEDSZER: A humánus társadalmaknak a gazdasági rendszereket nem retorikával vagy ideológiával kell értékelnie, hanem aszerint, hogy növelik-e minden egyén és csoport gazdasági jólétét, minimálisra csökkentik-e a szegénységet és a nyomorúságot, növelik-e az emberek általános elégedettségét és javítják-e az élet minőségét. Az ajtó tehát nyitva áll az alternatív gazdasági rendszerek előtt. Demokratizálnunk kell a gazdaságot, és aszerint kell megítélnünk azt, hogy mennyire képes válaszolni az emberi igényekre és szükségletekre, ha az eredményeket a közjó szempontjából vizsgáljuk.
TIZENEGYEDSZER: Az erkölcsi egyenlőség elvét oly módon kell érvényesíteni, hogy meg kell szüntetni a faji, a vallási, a nemi és a nemzetiségi alapon történő megkülönböztetés minden fajtáját. Ez az esélyegyenlőséget jelenti, valamint a tehetség és az érdem elismerését. Az egyéneket arra kell ösztönözni, hogy cselekvően vegyenek részt saját sorsuk jobbra fordításában. Ha erre nem képesek, akkor a társadalomnak biztosítania kell számukra az alapvető gazdasági, egészségügyi és kulturális igényeik kielégítéséhez szükséges eszközöket, s ahol a források lehetővé teszik, a garantált minimális éves jövedelmet is. Fontosnak tartjuk az öregek és a hátrányos helyzetűek jólétéről való gondoskodást, beleértve a szellemi és a testi fogyatékosokat, az elhagyott gyermekeket, a börtönlakókat és a szenvedélybetegeket is - mindenkit, akikről a társadalom megfeledkezik. A humanisták elhivatottságának része az emberi kapcsolatok humanizálása.
Hiszünk az általános oktatáshoz való jogban. Mindenkinek joga van hozzá, hogy a kultúrától megkapja a lehetőséget arra, hogy kibontakoztathassa és kiteljesíthesse saját egyéni képességeit és tehetségét. Az iskoláknak a megelégedést nyújtó, termékeny életet kell szorgalmaznia. Minden szinten nyitva kell állniuk mindenki számára, s bátorítaniuk kell a kiválóságra való törekvést.

Az oktatás újszerű és kísérleti formái üdvözlendők. A fiatalok energiája és idealizmusa megérdemli az értékelést, s azt, hogy konstruktív célokra fordíthassák őket.

Elítéljük a faji, a vallási és az etnikai szembenállásokat, az osztályellentéteket. Miközben hiszünk a kulturális sokféleségben és bátorítjuk a faji és nemzeti öntudatot, elutasítjuk az elkülönülésnek azokat a formáit, amelyek elidegenedést okoznak, s amelyek az embereket, embercsoportokat szembeállítják egymással. Olyan integrált közösséget képzelünk el, amelyben az embereknek maximális lehetősége nyílik a szabad és önkéntes társulásra.

Elítéljük a szexizmust és a nemi sovinizmust - mind a férfi, mind a női változatát. Hiszünk abban, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlő joguk van saját, egyéni pályafutásuk kiteljesítéséhez, képességeik kibontakoztatásához, belátásuk szerint, megkülönböztetés nélkül.

Világközösség

TIZENKETTEDSZER: Elítéljük az emberiség nemzeti alapon történő felosztását. Az emberi történelemben elérkeztünk arra a fordulópontra, ahol legjobb választásunk az, ha meghaladjuk a nemzeti szuverenitások határait, és egy olyan világközösség kialakítása felé lépünk, amelyben az emberi közösség minden szelete részt vehet. Olyan rendszert, világrendet képzelünk el, amely egy transznacionális szövetségi kormányzat irányításával működik, az egész világra vonatkozó törvényekkel. Ez értékelné a kulturális pluralizmust és sokféleséget. Nem zárná ki a nemzeti öntudatot és a nemzetekhez köthető teljesítményeket, s nem is jelentené azt, hogy a regionális problémákat nem regionális alapon oldanák meg. Az emberi fejlődés azonban nem mehet tovább úgy, hogy csak a világ egy szeletére összpontosítunk, a Nyugatra vagy Keletre, a fejlett világra vagy az alulfejlettre. Az emberi történelemben először olyan helyzet állt elő, hogy az emberiség egyetlen részét sem lehet egyetlen más résztől sem elszigetelni. Minden egyén jövője valamilyen módon kapcsolódik az összeshez. Egy világközösség felépítésének hívei vagyunk tehát, ugyanakkor felismerjük, hogy ez néhány nehéz döntéssel is együttjár.
TIZENHARMADSZOR: Ennek a világközösségnek le kell mondania arról, hogy a nemzetközi viták megoldásában végső eszközként az erőszakhoz nyúljon. Hiszünk abban, hogy a nézeteltéréseket békés úton is lehet rendezni, nemzetközi bíróságok révén, valamint a tárgyalások és a kompromisszumok művészetének elsajátításával. A háború elavult. Elavult a nukleáris, a biológiai és a vegyi fegyverek használata is. A bolygó lakosságának kötelessége, hogy csökkentse a katonai kiadásokat és a felszabaduló eszközöket békés, emberközpontú célokra fordítsa.
TIZENNEGYEDSZER: A világközösségnek együttműködésben kell megterveznie a gyorsan kimerülő természeti erőforrások felhasználását. A bolygót egyetlen ökoszisztémának kell tekinteni. Az ökológiai károkat, az erőforrások fogyatkozását és a túlzott népességnövekedést nemzetközi ellenőrzés alá kell vonni. A természet művelése és megőrzése erkölcsi érték; saját magunkat a földi ökoszisztéma integráns részének kell tekintenünk, hiszen eredetünk a természetben van. Meg kell szabadítanunk világunkat a felesleges környezetszennyezéstől és a hulladékoktól, felelősséggel kell őriznünk és teremtenünk a természeti és emberi javakat. Véget kell vetni a természeti erőforrások korlátlan, lelkiismeretlen kizsákmányolásának.
TIZENÖTÖDSZÖR: A gazdasági növekedés és fejlődés problémáit már nem oldhatja meg egyetlen nemzet: ezek világméretűek. A fejlett országoknak erkölcsi kötelessége, hogy - egy olyan nemzetközi testületen keresztül, amely őrködik az emberi jogok biztosítása felett - jelentős műszaki, mezőgazdasági, orvosi és gazdasági segítséget nyújtson a Föld fejlődő országai számára (beleértve a születésszabályozás módszereit is). Véget kell vetni a szegénységnek a világon. A jólétben, jövedelemben és a gazdasági növekedés ütemében meglévő szélsőséges aránytalanságokat világviszonylatban csökkenteni kell.
TIZENHATODSZOR: A technika az emberiség fejlődésének, haladásának kulcseleme. Elvetjük azokat a neoromantikus törekvéseket, amelyek megkülönböztetés nélkül mindenféle technikát és tudományt elítélnek, vagy azt ajánlják, hogy tartózkodjunk ezek további kiterjesztésétől és az emberiség javára való használatától. Ellenzünk minden olyan törekvést, amely erkölcsi, politikai vagy társadalmi alapon korlátozná a tudományos alapkutatást. A technikát azonban használatának következményei alapján, gondosan kell megítélni; a káros, romboló változásokat el kell kerülni. Különösen zavar minket az, ha a technika és a bürokrácia beleegyezésük nélkül irányít, manipulál vagy módosít emberi lényeket. Attól, hogy valami technikailag megvalósítható, még nem biztos, hogy társadalmilag és kulturálisan kívánatos is.
TIZENHETEDSZER: A kommunikációt és a közlekedést ki kell terjeszteni az országhatárokon túlra. Az utazási korlátozásokat meg kell szüntetni. A világnak nyitva kell állnia a különféle politikai, ideológiai és erkölcsi nézőpontok előtt, az információk terjesztése és az oktatás céljára pedig világméretű televíziós és rádiós rendszert kell kialakítani. Teljes nemzetközi együttműködést szorgalmazunk tehát a kultúrában, a tudományban, a művészetben és a technikában, az ideológiai határokra tekintet nélkül. Vagy megtanulunk nyíltan együttélni egymással, vagy együtt bukunk el.

Az emberiség mint egész

BEFEJEZÉSÜL: A világ nem várhat a problémák megoldásával addig, amíg a versengő politikai és gazdasági rendszerek összebékülése meg nem történik. Eljött az ideje, hogy az jóakaratú nők és férfiak tegyenek valamit a békés és prosperáló világ megteremtéséért. Azt szorgalmazzuk, hogy haladjuk meg a szűk és partikuláris érdekek iránti elkötelezettségeket, a merev erkölcsi és vallási ideológiákat. Azt szorgalmazzuk, hogy ismerjük el minden ember közös ember voltát. Azt szorgalmazzuk továbbá, hogy alkalmazzuk az észt és a együttérzést arra, hogy olyan világot teremtsünk, amilyet kívánunk - olyan világot, amelyben a béke, a fejlődés, a szabadság és a boldogság a meghatározó. Ne mondjunk le erről az elképzelésről kétségbeesésünkben vagy gyávaságunkban. Felelősek vagyunk azért, amik vagyunk és amik leszünk. Dolgozzunk együtt egy emberséges világ megteremtéséért, olyan eszközökkel, amelyek illenek emberi céljainkhoz. Le kell küzdenünk a kommunizmus, a kapitalizmus, a szocializmus, a konzervativizmus, a liberalizmus és a radikalizmus közötti, romboló ideológiai különbségeket. Vessünk véget a terrornak és a gyűlöletnek. Csak olyan világban élhetünk és fejlődhetünk, amelyekben a közös emberi értékek uralkodnak. Új irányokat mutathatunk az emberiség számára; a régi ellenségeskedéseket széleskörű együttműködésekkel haladhatjuk meg. A tolerancia, a megértés és a békés tárgyalások iránti elkötelezettség nem jelenti szükségképpen a jelenleg fennálló helyzet elfogadását, sem pedig a dinamikus, forradalmi erők megállítását. Az igazi forradalom számtalan, erőszak nélküli kis lépésben történik és ez így folytatódhat is. Ez azonban feltételezi a hajlandóságot arra, hogy új és egyre szélesedő területekre lépjünk. A történelem jelenlegi állapotában az egész emberiség iránti elkötelezettség a legmagasabb rendű elkötelezettség, amire képesek vagyunk; meghaladja a szűk egyházi, állami, párt-, osztály- és faji érdekeket, miközben az emberi képességek és lehetőségek tágabb egységben való integrálása felé halad. Mi is lehetne nagyratörőbb cél az emberiség számára, mint hogy minden tagja, elméletben és gyakorlatban egyaránt, egy világközösség polgára legyen? Ez klasszikus elképzelés, de most új élettel tölthetjük meg. A humanizmus ebben az értelemben egy erkölcsi erő, amely az időt a maga oldalán tudja. Hisszük, hogy az emberiségnek megvan a képessége, az értelme, a jóakarata és az együttműködési készsége ahhoz, hogy az elkövetkezendő évtizedekben megvalósíthassa ezeket az elképzeléseket.

Mi, akik ezt a dokumentumot aláírtuk, miközben nem szükségképpen értünk egyet a fentiek minden egyes részletével, kinyilvánítjuk általános támogatásunkat a II. Humanista Kiáltvány mellett, az emberiség jövője érdekében. Kijelentéseink nem jelentenek valamiféle végleges hitvallást vagy dogmát, hanem egy élő és növekvő hit kifejeződései. Felhívunk mindenkit a világ minden részén, hogy csatlakozzon hozzánk, és dolgozzunk együtt e célok további megfogalmazásán és megvalósításán.

[A szerkesztő megjegyzése: Az aláírások listájához több ezer nevet csatoltak a Kiáltvány első megjelenése után. A II. Humanista Kiáltvány elsőként az Amerikai Humanista Társaság folyóratának, a The Humanist magazinnak az 1973. szeptember-októberi számában jelent meg. A Kiáltványt bárki aláírhatja, az aláíráshoz az Amerikai Humanista Társasággal kell felvenni a kapcsolatot.]

Fordította: Szilágyi András

Copyright American Humanist Association 1973 (eredeti angol változat)
Copyright Szilágyi András 1997 (magyar fordítás). A dokumentum nonprofit célokra szabadon másolható és sokszorosítható elektronikus vagy nyomtatott formában, teljes egészében, változtatás nélkül. Minden más célú felhasználás engedélyhez kötött!